Autogén tréning (relaxáció és önismeret)
A relaxációs módszerek célja egyfajta harmónia elérése, amely lelkileg és szellemileg kiegyensúlyozottságban és nyugalomban, testileg pedig a tökéletes szabályozásokban (pl. légzés, vérnyomás, pulzus, emésztés stb.) nyilvánul meg. Ez a kellemes közérzet, testi, lelki, szellemi ellazulás nem jelent passzivitást, sőt, hosszú távon fokozza a tevékenységet és a kreativitást.
Az autogén tréninget J. H. Schultz svájci orvos dolgozta ki a XX. század első felében, és azóta is ez az egyik, tudományosan leginkább megalapozott relaxációs eljárás.
Az “autogén tréning” elnevezés jelentése: saját erőből merítő, saját aktivitást felhasználó, rendszeresen végzett gyakorlat. Mindezt belső koncentrációval, önmagunkra irányuló passzív figyelemmel kell végezni ahhoz, hogy a teljes ellazultság szomatikus (testi) és pszichés (lelki) értelemben létrejöjjön.
Az autogén tréning tanulása 12-15 hetes elköteleződést igényel, heti 1 (online vagy személyes) találkozással, illetve a találkozásaink között napi kétszeri önálló, otthoni gyakorlást (relaxációt) az ülésen megbeszéltek szerint (napi 2 alkalommal kb. 10-15 perc.)
A találkozásainkat minden alkalommal azzal kezdjük, hogy a kliens mesél arról, hogy hogy ment az otthoni gyakorlás (lazítás, önmegfigyelés), megbeszéljük az esetlegesen felmerülő problémákat, kérdéseket, gondolatokat, majd az ülésen is gyakorlunk, együtt megtanulunk egy újabb részt a teljes relaxációs anyagból (így lesz a kliens birtokában a 12-15. hét végére a teljes autogén tréning módszer), valamint a testi folyamatokhoz kapcsolódó önismereti kérdésekről is beszélgetünk.
Az autogén tréning kifejezetten javasolt az alábbi tünetek megléte esetén:
- Érzelmi zavarok: szorongás, lámpaláz, ingerlékenység, nyomott hangulat, kisebbségi érzés stb.
- Alvászavarok: elalvási és átalvási (felébredési) problémák
- Emésztési zavarok: székrekedés, gyomorfájdalmak, aranyér, csuklás, ideges böfögés stb.
- Pszichoszomatikus betegségek
- Hideg végtagok
- Izzadékonyság
- Gyakori (indokolatlan) elpirulás
- Fejfájások
- Vaginizmus
- Menstruációs görcsök, rendszertelen menzesz, szexuális zavarok
(Hipochondria, depresszió, illetve bármilyen egyéb, klinikai szintű probléma esetén az autogén tréning NEM javasolt!)