A sématerápia egy viszonylag új megközelítés a pszichológiában, az 1990-es években Jeffrey Young és munkatársai dolgozták ki.

A rögzült, krónikus problémák, ismétlődő forgatókönyvek, önsorsrontó mintázatok kezelésére alkalmas, pl. amikor újra meg újra ugyanabban a számunkra kellemetlen helyzetben találjuk magunkat – legyen szó párkapcsolatról, munkáról, vagy bármilyen egyéb életterületről.

A sémák saját magunkra és / vagy másokkal való kapcsolatainkra vonatkozó negatív hiedelmek (amelyek állhatnak különböző emlékekből, érzelmekből, gondolatokból vagy testérzetekből), pl. “Végül, azt hiszem, egyedül maradok.”,  vagy “Mindig csoporton kívülinek érzem magam.”, vagy “Szinte semmi sem elég jó, amit csinálok; mindig lehet még jobban.” stb., és ezek sokszor nem is tudatosan irányítják a viselkedésünket, újra ugyanabba a nem kívánt élethelyzetbe sodorva bennünket.

A sématerápia célja, hogy segítsen a klienseknek tudatosabban rálátni az életükre (mit miért tesznek), és kilépni a korábbi, negatív életviteli mintázatokból, illetve adaptív eszközöket találni az alapvető érzelmi szükségeleteik betöltésére.

A sématerápia a hozott probléma függvényében lehet rövid, közepesen hosszú, vagy hosszú folyamat. 

Általában az első néhány ülés a diagnosztikai fázis, melynek során azonosítjuk a kliensnek problémát jelentő életviteli mintázatokat, azok eredetét, és megfogalmazzuk a közös munkánk célkitűzéseit. 

A munkafázisban különböző kognitív (megértésen, belátáson alapuló), élményalapú (érzelmeket megdolgozó), illetve viselkedésterápiás módszereket alkalmazunk, valamint a kliens – házi feladatok mentén – az ülések között is dolgozik saját magán.

Végül közösen értékeljük, hogy mennyire sikerült elérni a kitűzött célokat, és lezárjuk a folyamatot.